
A kárpátaljai magyar nyelvhasználat sajátosságai az 1980–90-es évek fordulóján a Vörös Zászló járási lap anyagai alapján
Az 1980–90-as évek fordulója az egész szovjet világ s így a kárpátaljai magyar közösség szempontjából is számos változást hozott, melyek nyilván hatást gyakoroltak az eseményekről aktuálisan informáló sajtó nyelvére is, hiszen „a politikai vagy gazdasági szaknyelv elemei éppen úgy előfordulnak a napi sajtóban, mint a sportnyelv vagy az argó fordulatai”. A szakemberek többsége egyetért abban, hogy a sajtónyelv a nyelvhasználat olyan tükre, amelyben „a nyelvi változások szinte azon nyomban tetten érhetők és figyelemmel kísérhetők”.
Eredeti fellelhetőség: forumszemle.eu