Az őslakosokról szóló ukrajnai törvény

Az őslakosokról szóló ukrajnai törvény

Szerző(k): Fedinec Csilla
Évszám: 2023
Folyóirat/tanulmánykötet: Pro Minoritate folyóirat, 2023. tavasz
ISSN: 1216-9927

Bár nincs egységes definíció, Will Kymlicka nyomán a kisebbségi csoportoknak általában három kategóriáját különböztetjük meg: 1) őslakosok (indigenous) – olyan népek, akik egykor gyarmati elnyomást szenvedtek el, sajátos életmódjuk szorul védelemre, 2) (ős)honos (autochton) kisebbségek – akik huzamosabb idő óta az adott területen élnek, kisebbségbe kerülésük a határok háborúk következtében való megváltoztatásának eredménye, 3) bevándorlók (immigrants), menekültek (refugees). Kymlicka felhívta a figyelmet, hogy az „őslakos” hivatkozás megjelent olyan népeknél is, mint például a krími tatárok, a romák, az abházok, a csecsenek, a tibetiek stb. Európa területén azonban sokáig egyedül a négy országban – Finnország, Svédország, Norvégia és Oroszország – élő számikat tartották őslakosoknak, és egyetlen olyan ország van, Ukrajna, amely külön törvényt alkotott az őslakosokról. A tanulmány végén olvasható a szóban forgó törvény nem hivatalos fordítása is.

Eredeti fellelhetőség: real.mtak.hu

Elolvasom