A jelen tanulmány célja, hogy új perspektívába helyezze Magyarország második világháborús mozgásterének a lehetőségeit. A szerző központi állítása, hogy a magyar politikai elitnek nem csupán a náci hatalmi törekvésekkel kellett számolnia 1939-től, hanem a szovjetek expanziós politikájával is, illetve azokkal egyidejűleg a két totalitárius hatalom együttműködésének és konfliktusának a lehetőségével is. Kisállami nézőpontból ugyanis az elnyomó nagyhatalmak szoros együttműködése és a konfliktusai is ugyanabba az irányba mutató eredményhez vezet: a nemzetállami mozgástér csökkenéséhez, a szuverenitás hirtelen vagy fokozatos elvesztéséhez, az állami, sőt esetleg a nemzeti lét megszűnéséhez. Ezt a helyzetet a szerző totalitárius szinergiaként azonosítja. A vizsgálat arra is rámutat, hogy Magyarország pozícióinak a megőrzésében egyik háborúzó fél sem volt érdekelt. A tanulmányból az is kiderül, hogy a magyar politikai elit által az ország számára 1939-ben célul kitűzött szerep – hogy Magyarország Európa Kárpátoktól délre eső térségének a gravitációs és szervező központja legyen – az először szorosan együttműködő, majd egymással élet-halál harcot vívó két totális diktatúra présében egyszerűen nem volt megvalósítható.

Eredeti fellelhetőség: real.mtak.hu