
Hangtan
Jegyzet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola filológus hallgatói számára.
Ez a jegyzet elsősorban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom, illetőleg – kiegészítő olvasmányként – az angol és az ukrán, továbbá a tanító és óvodapedagógia szakos hallgatói számára készült. A mai magyar nyelv című tantárgy keretein belül oktatott hangtan (fonetika és fonológia) előadások anyagát összefoglaló jegyzet a főiskola követelményeinek megfelelően, a magyar és a nemzetközi fonetikai és (kisebb mértékben) fonológiai irodalom tapasztalatainak felhasználásával tartalmazza a mai magyar nyelv hangrendszerének rövid leírását. Minthogy a Mai magyar nyelv című felsőoktatási tantárgy szinkrón szempontból írja le a mai magyar nyelv sztenderd változatának rendszerét, az itt közölt előadásvázlatok is leíró szempontúak, és csak kivételesen utalnak történeti vonatkozásokra. Néhol azonban (az additív nyelvszemlélet és a kontrasztív módszer jegyében) a standard norma mellett hivatkozunk más nyelvváltozatok normáira is. Az anyagot az egyes órák részeinek megfelelően tagoltuk kisebb, tudományos és módszertani alapon összetartozó fejezetekre, természetesen a hangtanra fordítandó félévi óraszám figyelembe vételével. Az egyes fejezetek végén a témakörhöz kapcsolódó feladatok, illetve az ajánlott irodalom található. A kötetet végül az összesített irodalomjegyzék zárja. A jelen kötetben összefoglalt előadások anyagát jól kiegészíti a hangtani fogalmakat magyarázó, illetve a szemináriumi foglalkozások feladatait összefoglaló füzet anyaga.
Eredeti fellelhetőség: dspace.kmf.uz.ua