A paraszti műveltség elemei hosszú évszázadokon át a kortársak számára észrevehetetlenek, szinte láthatatlanok voltak. Nagyban-egészben a 18-19. század fordulójától, Európa középső és keleti vidékein nemzeti mozgalmakhoz kapcsolódva, írók, művészek, tudósok, politikusok alkották meg azt a fogalomrendszert s azt az érdeklődést, mellyel népdalok, festett bútorok, falusi munkaeszközök és ünneplő szokások észlelhetőekké váltak. Egyes vidékek öltözködése, zenéje országos hírnévre tett szert, mintegy a nemzeti jellemvonások, az "ősi" nemzeti kulturális örökség megtestesítője, jelképe lett. Két ellentétes irányú folyamat fonódott össze. A modernizáció sodrában a nemzeti államok az új, hatékony közoktatással, a műveltség terjesztésének sok más új eszközével, az egyes tájakat összekötő forgalom növelésével a műveltség egységesítésén fáradoztak, és ezzel akarva-akaratlanul a kisebb-nagyobb paraszti csoportok sajátos hagyományainak megszakításán. Ugyanekkor épült a nemzeti kultúra, benne a történelem nemzeti látószögből megrajzolt képe, a nemzeti irodalom, a nemzeti művészet, - mind a nemzeti összetartozás új tudatának a forrásai, kifejezései.

Eredeti fellelhetőség: kisebbsegkutato.tk.hun-ren.hu