Iván Irén

Iván Irén

Iván Irén vagyok, 1991. december 6-án születtem Beregszászban (Kárpátalja). Tanulmányaimat 1998-ben a Beregszászi 8. sz. Mikes Kelemen Középiskolában (ma 10. sz. Középiskola nevét viseli) kezdtem el, majd ugyanitt érettségiztem 2009-ban. S a 2010 évben sikeresen teljesített központi emeltszintű vizsgákat követően nyertem felvételit a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem szakjára nappali tagozaton. Történelem tanulmányaim során Beregszász épületeinek arculatváltozásával foglalkoztam.
Szakdolgozatom: „Beregszász középületei és a város arculatváltozása 1901-1944 között a m. kir. államépítészeti hivatal iratai alapján„. A diplomák megszerzését követőn 2015 júniusában felvételt
nyertem a Debreceni Egyetem Történelem és Néprajzi Doktori Iskola, Bölcsészettudományi Kar, Történelem szakára. Ennek keretén belül a Társadalom, Gazdaság és Életmód Programban folytatom a doktori képzést.

E-mail:
Beszélt nyelvek: ukrán, orosz, angol (alap)
Számítógépes ismeretek: Microsoft Office (Word, Excel, PowerPoint, Publisher);
Tudományterület: Társadalomtörténet

Ösztöndíjaim

2015 – PhD Magyar állami ösztöndíj (miniszteri keret)
2014 – Balassi Intézet Szülőföldi Soós Kálmán ösztöndíj és fiatal oktatói pályázat
2014 – „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Soós Kálmán ösztöndíj
2013 – A bécsi székhelyű Lakos Alapítvány tanulmányi szociális ösztöndíj
2012 – A bécsi székhelyű Lakos Alapítvány tanulmányi szociális ösztöndíj

Kutatási témám: „Városépítészet és urbanizáció. Beregszász városfejlődése a 20. században ”.
Témavezetőm: dr. Miru György.

Publikációim

  1.  „Beregszász az I. világháború árnyékában”. Közoktatás. Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség lapja. XIX. évfolyam, 2014/3-4. szám.
  2. “Holokauszt előli menekülési lehetőségek Kárpátalján. Kárpátaljai Holokauszt 1944- „Az elhurcolások éve”. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézetnek és a Shalom Szerkesztette: Dobos Sándor – Molnár Ferenc. Kálvin Nyomda, Beregszász 2015.124-136. o