Fogom a fejem és nem tudom, hova tegyem, mióta szerény személyemet besorolták a közírói kategóriába. Merthogy magamat csak írogató embernek tartom. Hogy hogyan jutottam el idáig is, kiderül az alábbi kis történetből. Családtagjaim szaporultával annak idején egyre szűkebbnek bizonyult beregszászi tanácsi lakásunk, ám a szocializmus fénykorában nem volt lehetőség nagyobbra cserélni azt. Erre is több mint tíz évig vártunk… Sok kilincselés után végre engedélyt kaptunk a kétszobás udvari lakás kibővítésére egy háromszor-három méter alapterületű szobácskával. Természetesen a saját költségünkön, s azzal a feltétellel, hogy az új építmény szintén tanácsi tulajdonba kerül, tehát lakbért kell fizetnünk érte. Abban az időben ez másként nem működött.

Eredeti fellelhetőség: kmmi.org.ua