Az állattenyésztés alapismeretei

Az állattenyésztés alapismeretei

Szerző(k): Úr Sándor
Szerkesztő(k): Nagy Zoltán Mihály
Évszám: 2009
Megjelenés helye, vagy kiadó: Ungvár-Budapest, Intermix Kiadó
ISBN: 978-963-9814-23-3
ISSN: 1022-0283

Mezőgazdasági alapismeretek című könyvem első kötetében a növénytermesztők munkáját igyekeztem gyakorlati tudnivalókkal segíteni. A mezőgazdaság azonban nemcsak növénytermesztésből áll, másik fontos területe az állattenyésztés. E két ágazat bármelyike éppúgy elképzelhetetlen a másik nélkül, mint az emberi élet élelem, víz és levegő nélkül, amit a természet biztosít számunkra. Az eredményes mezőgazdasági termelés lehetetlen a növénytermesztés és az állattenyésztési ágazat egyidejű művelése nélkül. A fentiekből következik, hogy említett könyvem második kötetében elsősorban az állattenyésztők számára kívánok gyakorlati ismereteket nyújtani, a külön fejezetet alkotó. Mellékletben pedig egyéb, a gazdálkodással kapcsolatos hasznos tudnivalókról olvashatnak az érdeklődők. Ahol szükségesnek láttam, táblázatokkal és ábrákkal segítem az olvasók eligazodását, a tudnivalók elsajátítását.

Eredeti fellelhetőség: kmmi.org.ua

Tovább