Itt viharzott át felettünk… II. kötet

Itt viharzott át felettünk… II. kötet

Szerző(k): Sajtó alá rendezte: Gy. Csernák Béla György
Évszám: 2008
Megjelenés helye, vagy kiadó: Debrecen
ISSN: 1216-6502

A történelem-szerető és fejezeteit feldolgozó ember, Csernák Béla (Szőlősgyula, 1875 - Nagyvárad, 1967) életművének szerves részét képezi Naplója, mint a történetírás sajátos változata. Míg többi írását vagy kiadta az idők során, vagy kiadás reményében, kéziratban őrizte, a Naplóra nem tekintett úgy, mint ami nyomtatásban megjelennék ("feljegyzéseimet magam számára tettem"). Olvasónak elsősorban ivadékaira gondolt, vagy esetleg a következő nemzedék búvárkodó lelkipásztoraira, akik a megélt szolgáló élet kiteljesedésére és önazonosságára lehetnek kíváncsiak. A Naplóban már nem a történelmet dolgozza fel, hanem saját életének hullámzásait - időben közel egy évszázad, térben Kárpátaljától Baselig, Debrecentől Nagyváradig ívelve.

Eredeti fellelhetőség: leveltar.drk.hu

Elolvasom