
Népiségtörténeti tanulmányok
Ehhez képest a Szabó István által megfogalmazott és a népiekhez, valamint az ún. „Századok köré”-hez (Domanovszky, Mályusz, Hajnal) kötődő nemzetpolitikai elképzelés inkább az alsóbb társadalmi rétegekre összpontosított, tehát szociális töltésű is volt (amit Szabónál bizonyítanak a nem véletlenül a parasztság történetére fókuszáló tanulmányai ebben az időszakban). Ez az elképzelés időnként következetesen németellenes is volt, s a bizonyos esetekben egyoldalú és a „kultúrfölény” gondolatához is kapcsolható nyugati orientáció helyett inkább hangsúlyozta kultúránkban a szomszédos népekkel összekötő elemeket, nemritkán egy közép-európai vagy harmadikutas szemlélet jegyében.
Eredeti fellelhetőség: file.tk.hu, kisebbsegkutato.tk.elte.hu


